Az első játék igen egyszerű: a feladat csak annyi, hogy figyelni kell a friss híreket,
és elsőnek bemásolni a címét a külön erre a célra létrehozott fórum topicba.
Ugye, hogy nem bonyolult?
A pontozás is igen egyszerű:
-minden első bejegyzés egy pont
A díjazás három lépcsőben történik:
Először 2010 Július 01.-én számoljuk össze a pontokat,
és akik ekkor az első három helyen állnak azok a partnereink által felajánlott ajándékokat nyernek!
(azt, hogy mik ezek keresd majd a hírek között :)
A második összesítés időpontja 2010 Október 15. amikor is szintén tárgynyereményeket adunk át.
A harmadik lépcső -gondolom már kitaláltátok- a két időszak összesítése.
Akik így, az első három hely valamelyikén végeznek, a tárgynyereménynél sokkal értékesebbet, egy élményt kapnak!
Előzetes rövid „versenyzőképzés” után kipróbálhatnak egy igazi versenyautót - kupás Opel Astra - az Euroringen, majd ha ezek után még tart a lelkesedés csapatunk versenyzői mellett irány a jobb-egy!
Azt már biztosan észrevettétek, hogy nem szeretjük túlbonyolítani a dolgokat ezért a másik játékunk is igen egyszerű:
Gyűjts össze mindent aminek köze van a PROEX Sport-hoz legyen az újságcikk, tv vagy internetes megjelenés, rádióműsor egyszóval minden ami csak létezik!
Ha ezeket eljuttatod nekünk, és ha te küldted a legtöbbet máris készülhetsz
egy Ferraris vagy egy Renult Clio v6-os autókázásra!
Na ugye, hogy ez is rém egyszerű!
És ez csak a kezdet! A többi játékról majd a maga idejében!
Játék! Sőt rögtön kettő, tehát játékok!
2010. február 18.
Ahogy ígértük, számtalan játékkal készülünk, íme az első kettő.
Most végre eláruljuk, hogy miért jelent meg egy új topik a fórumban.
Ezt a cikket 362 alkalommal tekintették meg.










