Egyebek

Zenés keretbe foglaltuk Suzukis különítményünk hétvégéjét a Pannonia-ringen.

A fejlődés és a csapat fentartásához szükség van újabb és újabb együttműködő partnerek bevonására. Ezen fáradozások eredménye, hogy megállapodás jöhetett létre a ProexSport és a HumanoIT között.

Robiék éppen úton vannak hazafelé, a csapat másik fel pedig már tegnap hazaindult, velünk együtt. Így most végre pótoljuk az internet, illetve annak hiánya miatt kialakult elmaradásainkat.

A kistúra verseny után interjúztunk Nagy Norbival.

A nagy pakolászásban teljesen megfeledkeztünk róla, csak most találtam meg azt a pendrive-ot, amin a versenyhétvégénk időeredményei vannak.

Reménykedünk.

Szinte hihetetlen Áron hosszú körökön keresztül a mezőny előtt autózott és a leintésig is csak Ficza Feri és Tim Gábor tudta megelőzni! HARMADIK hely!
Nem jut idő Áron és Doki ünneplésére, már el is kezdődött kistúra autók küzdelme.

Megérkezett az eső, sötét fellegek kőröznek a pálya körül és időről időre változó intenzitással megnyílnak az égi csatornák. Ha éppen nem esik, akkor vagy párás meleg tikkasztja a pálya népét, vagy viharos erejű szél tépázza a felállított sátrakat.
Kérdem én, mi ez, ha nem ŐSZ. Így, csupa nagybetűvel, ŐSZ!

Ismét játszunk, ahogy ezt a tél folyamán egyre többször tehetjük meg köszönhetõen a hírek lassú elcsendesedésének és a holtszezon kezdetén máris jelentkezõ adrenalin hiánynak. Nyílt titok, hogy (legalább) két versenyzõnk az átlagosnál is nagyobb szimpátiát mutat a világ elsõ számú olasz sportkocsigyártója, a Ferrari felé, így elsõsorban számukra készült el egy Proex Motorsport festésû Ferrari F360 a GTR2-höz.

Újabb fiktív versenyautóval bõvült a Proex Motorsport-os "játék autó" kollekció, ezúttal a GTR2-höz készült egy Maserati MC12 narancs-kék színben.

Liscsinszky Olga remek OB-s szereplésén felbuzdulva Toya készített egy újabb rFactor Renault Mégane Trophy-t, ezúttal Olga Suzuki Swift-jét vette alapul.

Szépen gyarapodik a Proex Motorsport virtuális Mégane flottája, a legújabb tag Pápai László Suzukijának virtuális változata.

Toya a mai napon újabb Mégane-t adott ki, az ismételten virtuális versenyautó ezúttal az RS24PI külsejét öltötte magára.

Csapatunk számos tagja erõsen kötõdik a számítógépes autószimulátor "játékokhoz", ez pedig egy kitûnõ lehetõség, hogy különleges, ám mégis valósághoz közeli autókkal versenyezzen az ember mindenféle veszély nélkül. Toya, a Hungarian SimWorld gazdája készített egy Renault Mégane Trophy festést, melyet Kiss Norbert kupás autója ihletett.

A weboldalra felkerülõ videókat helytakarékosság és a letöltési idõ redukálása érdekében tömörítjük, ezért a lejátszáshoz szükséges az XviD nevû videoillesztõ használata, mely saját szerverünkrõl is letölthetõ.











